Menü

Publikálva Már 25, 2020

Tájékoztató

Tájékoztató

Kedves Szülők, Gyerekek!

 

Eltelt az első hét, amikor az oktatás nem az iskola falain belül történik. A gyerekeket ez kezdetben örömmel töltötte el, de a járvány, és az általa előidézett helyzet, rossz érzéseket, félelmet, aggodalmat is keltett, kelt gyerekekben, felnőttekben egyaránt.

Kezd elmúlni a kezdeti tevékenységi láz, amit a szülők részéről a készletek feltöltése, a gyerekek otthon tartózkodásának, saját maguk otthonról történő munkavégzésének, és még ezer apróbb-nagyobb dolognak megszervezése jelentett. A gyerekek részéről pedig ez az időszak azzal telt, hogy megértsék, elfogadják, hogy akkor is kell tanulni, ha nem kell iskolába menni, megismerjék a módot, ahogyan tanulni fognak, megkapták az első feladatokat, és talán azok értékelésére is sor került már.

Eddig is sok feszültséggel járt ez a helyzet, ám mivel úgy tűnik, hosszabb időre kell berendezkednünk rá, sok további stresszhelyzetnek lesz kitéve gyerek is, felnőtt is. Minél jobb lesz a megküzdése a nehézségekkel az egyes embereknek, és a családoknak együttesen, annál stabilabb lelki állapottal tudják megoldani a felmerülő újabb és újabb problémákat.

Ebben a megküzdésben szeretnék segítséget nyújtani néhány tájékoztató anyag segítségével, melyeket az osztályfőnökökön keresztül időről-időre eljuttatok Önökhöz. Egyénileg felmerülő problémákra is igyekszem tanácsokkal szolgálni az alább megadott e-mail címen. Jelentkezéskor kérem, tüntessék fel gyermekük nevét, és osztályát akkor is, ha nem konkrétan a gyerekkel kapcsolatos probléma miatt keresnek. Szükség esetén személyes tanácsadásra is sor kerülhet Skype-on keresztül, melynek időpontját előzetesen szintén e-mailben szükséges egyeztetni.

Elérhetőség: iskpszi20@gmail.com

Tájékoztatom Önöket arról, hogy az interneten keresztül használt technikai eszközök esetében nem biztosítható a GDPR-nek (adatvédelmi előírások) megfelelő ellátás. Természetesen a titoktartási kötelezettség továbbra is érvényben van. Jelentkezés esetén e tájékoztatás tudomásul vételét adottnak tekintem. Amennyiben ebben az ügyben változás történik, szintén itt a honlapon tájékoztatom Önöket.

 

Pécs, 2020. március 23.

                                                                                              Bublik Timea

                                                                                           iskolapszichológus