Menü

Publikálva aug 29, 2019

Évkezdés

Évkezdés

 

Tisztelt Szülők!

 

Nagy örömmel tudatjuk Önökkel, hogy hosszú évek várakozása után elkezdődött iskolánk felújítása, korszerűsítése. A munkálatok július közepén kezdődtek meg, ezért a tanévet szeptember 2-án nem tudjuk elkezdeni.

A kivitelező vállalkozó szerint az ablakok beépítése szeptember 1-ig befejeződik. A rákövetkező héten elkezdődik az okozott hibák, sérülések javítása, a portalanítás és takarítás. A gyerekek fogadása szeptember 9-én lehetséges. Az évnyitó ezen a napon 8 órakor a hangoson keresztül zajlik. A tankönyvek kiosztására is ezen a napon kerül sor.

A szeptember 2-től 6-ig tartó időszakra azoknak a gyerekeknek, akiknek a szülei nem tudják megoldani a felügyeletet iskolánk a tornateremben, a tornaszobában és az ebédlőben felügyeletet biztosít. Az ügyelet 7 órától délután fél 5 –ig tart tanítók, tanárok, napközis kollégák bevonásával. Az étkezést a konyha biztosítja. Akiknek az ügyeletét és az étkezését nem igénylik, a Szülők augusztus 30-ig, péntek 9 óráig szíveskedjenek a befizetés helyén személyesen vagy telefonon (30/850-64-82) lemondani.

Tisztában vagyunk azzal, hogy ez a változás legkedvezőtlenebbül az első osztályosokat és szüleiket érinti, akik nagyon várják a tanévkezdést. Szeretnénk, ha kis elsősök első benyomása kedvező lenne az iskola épületével kapcsolatában, ezért fontos lenne, hogy ne a szeptember 2-i képpel találkozzanak először. Kérjük a Kedves Szülőket fogadják megértéssel, hogy rajtunk kívül álló okok miatt nem tudjuk a tanévet szeptember 2-án elkezdeni.

Iskolánk nevelőtestülete mindent megtesz azért, hogy ezt a rendkívüli helyzetet mindenki számára elfogadhatóvá tegye. Bízunk abban, hogy iskolánk szülői közössége megértéssel és támogatással segíti munkánkat abban a reményben, hogy jobb és korszerűbb körülmények között tudjuk fogadni Gyermekeiket.

 

Pécs, 2019. 08. 29.                                                   

 

      A Pécsi Jókai Mór Általános Iskola Vezetősége és Nevelőtestülete

 

Tovább olvasom

Publikálva jún 19, 2019

Nyári ügyelet 2019

Nyári ügyelet 2019

 

 

                                                                                              NYÁRI ÜGYELETI REND:

                 06.26.         9.00-13.00

                 07.10.         9.00-13.00

                 07.24.         9.00-13.00

                 08.07.         9.00-13.00

                 08.21.         9.00-13.00

 

Tovább olvasom

Publikálva jún 6, 2019

A legjobb pécsi általános iskola

A legjobb pécsi általános iskola

 

Pécsi POK június 4-én az Oktatási Hivatal által a 2018/19. tanévben szervezett versenyek megyei fordulóin dobogós helyezést elért tanulókat ünnepélyes díjkiosztó rendezvényen jutalmazta, továbbá elismerték a legeredményesebb iskolák munkáját.

Az Oktatási Hivatal által szervezett tanulmányi versenyek egyéni tanulói eredményei alapján a 2018/2019-es tanév legjobb pécsi általános iskolája: a Pécsi Jókai Mór Általános Iskola.


Kitüntetett tanulóink:                                             Kitüntetett pedagógusaink:

 

Nemeskéri Dániel                                                      Dobó Gergely

Moreira Laura                                                             Fekete Márta

Niklai Virág                                                                  Hegyiné Király Krisztina

Rendes Blanka                                                            Sal Szilvia                                                                                                      

Németh Marcell                                                         Eső Veronika

Tímár Szonja                                                               Merkl Andrea

Puskás Péter János                                                    Veldi Beáta

Szekeres Dóra                                                             Sebők Ágnes                                                     

Mátis Nóra

Páter Péter

Arató Attila

 

 

Oklevél

Újságcikk

 

Gratulálunk mindenkinek!

 

Tovább olvasom

Publikálva máj 31, 2019

középiskolai beiratkozás

középiskolai beiratkozás

 

 

Ezúton tájékoztatjuk Önöket a középiskolai beiratkozásról, melyet már on-line is elindíthatnak.

A beiratkozáskor személyesen is meg kell jelenniük, azonban az on-line bejelentkezés meggyorsítja az ügyintézést.

 

  1. június 1 – június 18-ig az e-Ügyintézés felületén ( https.//eugyintezes.e-kreta.hu )

 

Az adatbeküldésre kétféle lehetőség van:

  1. A szülő az általános iskolai gondviselői azonosítójával és jelszavával bejelentkezik az általános iskola e-Ügyintézés felületre.

Ekkor a rendszer betölti a tanuló általános iskolai KRÉTA rendszerében lévő személyes adatait a felületre, amelyet a szülő ellenőriz, és ha kívánja, módosíthatja, kiegészítheti azokat.

 

  1. A szülő az e-Ügyintézés felületen ( https://eugyintezes.e-kreta.hu/ ) keresztül ideiglenes regisztráció létrehozásával belép a BKI felületre.

Itt kitölti a gyermek személyes adatait, lakcím adatait, a törvényes képviselők adatait, illetve a beiratkozáshoz szükséges adatokat.

Mindkét esetben a szülő a felületen kiválasztja az intézményt, ahová gyermeke felvételt nyert.

Az e-Ügyintézés felületén betöltött/beírt oktatási azonosító, illetve név, születési hely és idő alapján a szoftver a kiválasztott középiskola KRÉTA rendszerébe betöltött KIFIR adatok között megkeresi és azonosítja a tanulót.

Amennyiben megtalálja a tanulót, a rendszer fogadja a beküldött adatokat és legenerálja a nyomtatványokat. Amennyiben a szülő aláírva szeretné a beiratkozáskor magával vinni a dokumentumokat, akkor kinyomtathatja és aláírhatja azokat. A szülőnek nem kötelező ezeket kinyomtatni, az iskolában beiratkozáskor is kitöltheti és aláírhatja azokat.

Amennyiben nem találja meg a tanulót a szülő által megadott adatok alapján a rendszer, akkor üzenetet küld az adatok pontosítására, illetve, hogy a szülő vegye fel a kapcsolatot azzal az intézménnyel, ahova gyermeke felvételt nyert.

A szülő teendői

Minden tanuló törvényes képviselőjének a megjelenés kötelező, be kell vinni a tanuló általános iskolai bizonyítványát, illetve a helyszínen be kell mutatni az intézmény által kért dokumentumok eredeti példányát.

Az e-ügyintézés nem kötelező, így a szülők megtehetik, hogy hagyományos módon a személyes megjelenéskor töltik ki az adatlapot, illetve az egyéb dokumentumokat.

 

Tovább olvasom